Üdvözöllek!
Biztosan kíváncsi vagy, milyen hely is lehet a Mandula Műhely?
Az első kifejezés, ami az eszembe jut, talán a "szerelem-projekt". Mindig is imádtam sütni, teljesen kikapcsolt, feltöltött, inspirált.
A harmadik kislányom születése után viszont a férjem tanácsára belevágtam, és már nem csak arról szólt a napom, hogy beszélek a sütésről, hanem elindul a Mandula Műhely, ahol segítek másoknak elsajátítani a sütési praktikákat, és ezzel együtt egy kis lelkesedést is próbálok átadni a sütés iránt. Azt gondolom, hogy ez utóbbi egészen jól megy, tekintve a visszatérő jelentkezők számát. :)
Mindezt nem a hagyományos, számomra személytelen főzőiskola mintájára álmodtam meg, hanem egy kis csoportos (maximum 4-8 fős), családias légkör keretében. Úgy gondolom, hogy pontosan akkor tud egy ilyen workshop hitelesen működni, ha nem szuper-gépesített üzemi konyhában használt eszközökkel dolgozunk... ezért pontosan olyan gépek várnak majd rátok a műhelyemben, amilyen nagyjából minden átlagos háztartásban is megtalálható. Így az itt tanultakat is sokkal könnyebben lehet majd hasznosítani.
Rólam...
Bene-Kis Alexandra vagyok, közgazdász és cukrász, három kislánnyal és nem mellesleg óriási szenvedéllyel megáldva a sütés-főzés iránt. Én vagyok az az anyuka, aki mindig étellel "simogat", és önként jelentkezik, ha sütit kell vinni valahova...
Évekig nyaggatott a család és a barátok, hogy miért nem ilyen irányba terelem a karrierem a multi helyett és szerencsére úgy érzem, hogy ebben önmagamra találtam.
Remélem ezt a boldogságot, amit a sütés-főzés jelent, Veled is meg tudom osztani!
Workshopjaink képekben...
Ajánlásaim
A görög menüs alkalmon voltam először - és el is döntöttem azonnal, hogy a többin is részt fogok venni. Mivel én konkrétan azon az alkalmon kezdtem el főzni tanulni, az elején izgultam, hogy nem lesz-e ciki, ha alap dolgokat kérdezek; vagy esetleg feltartom a többieket a lassúságommal. Minden félelmem alaptalan volt: Szandra türelmesen és kedvesen magyarázott, és így a kezdeti feszültség hamar elpárolgott belőlem, és igazi felszabadult, sok nevetéssel teli alkalom kerekedett ki a történetből. Mi sem bizonyítja jobban, hogy álomfinom ételeket sikerült elkészítenünk, mint hogy a nagyon válogatós kisfiam is örömmel falatozott mindenből. Láttam rajta a boldogságot, hogy "az anyukája" főzött. Ez már eleve szuper érzés volt. Aztán még azon is meghatódtam, hogy kinyitva a hűtőajtót, általam készített házi étel volt benne. Nagyon várom a folytatást!
Saci, 33
Mindig is csodáltam azokat, akik gyereknevelés és háztartásvezetés mellett még főznek is. Főleg, ha mindezt megerőltetés és stressz nélkül tudják csinálni. Szandrában egy ilyen embert ismertem meg, boldog vagyok, hogy egy kicsit átadott nekem is a tudásából! A workshopon tanultakat hamarosan kipróbálom a családomon, szerintem büszkék lesznek rám.
Ági, 41
Nyugalom, boldogság, alázat. Ez a három szó, ami eszembe jutott a Mandula Műhely megálmodójáról, Szandiról. Hatalmas szeretettel fogadott minket és mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Nemcsak emberileg, de szakmailag is kiváló ember. Bármilyen kérdésünkre a legjobb tudása szerint válaszolt. A barátaimmal azért vettünk részt a workshopon, hogy egy teljes délutánt töltsünk együtt és közben alkossunk is valamit. A sütés egyikünknek sem volt a kedvenc elfoglaltsága, de a délután után úgy gondolom, hogy a sajtos francia croissant többször megfordul majd a sütőnkben!
Vanda, 23